8. fejezet

 Sajnálom, hogy ilyen rövid lett. A következőt viszont hamarabb hozom! Pénteken friss! Remélem tetszik. Jó olvasást!


Megbocsájtás


Aro szemszöge:

Istenem! Mekkora egy vadbarom vagyok?! Miért kiabáltam életem egyetlen értelmével? Miért nem bírtam vissza tartani a dühöm? Hisz ő nem tehet semmiről. A falnak támasztottam a fejem. Azonnal utána kell mennem! szólt a kis hang a fejembe és én hallgattam rá. A szobája felé futottam. Bumm! Valakibe alaposan bele mentem.
-Oh, bocs! - ránéztem. 
-Lili. - szemeiben a döbbenetet láttam - Pont...
-Jaj ne haragudj! Azonnal eltűnök! - mondta és már nem is volt sehol. 
-Basszus! Ekkora béna is csak én lehet! - morgolódom. Felállok, és elmegyek a szobájáig. Mikor az ajtóhoz értem halk "sírdogálást" hallottam. Nem kopogok. Kinyitom az ajtót és oda megyek hozzá. A hasán fekszik így nem lát. Közelebb hajolok és megpuszilom a fejét. 
-Aro? - kérdezi megszeppenve - Miért?
-Bocsáts meg! Egy szemét, gonosz féreg voltam! - mondtam. Elmosolyodik.
-Inkább te bocsáts meg! Én..én - a fejét nekem támasztja és úgy zokog.
-Nyugodj meg! Semmi baj. - mondom és megsimogatom a hátát. Annyira édes amikor ilyen. Rám nézz és félelmet vélek felfedezni a szemében. Egyre közelebb van arcunk. Alig két centiméter választott el tőle.
-Szeretlek! - mondtam és megcsókoltam. Forró érzés hatolt át a testemen. Egy kis szünetet tartottam.
-Én is szeretlek! - mondta, majd megcsókolt.
-Ígérj meg nekem valamit. - kértem - Ne legyenek titkaink. 
-Ígérem! - mondta majd megcsókolt. Viszont ez a csók annyira fagyos volt. Ránéztem és láttam, hogy újra "sír". Mit csináltam már megint?! Hülye, barom vagyok!!!
-Én..én..